Döntött az ORTT. Botrányos körülmények között. Majtényi László elnök elhagyta a termet, az SZDSZ-es delegált sem szavazott, csak ők ketten nem asszisztáltak a nagypárti alkuhoz mutyihoz.
De mi közünk nekünk ehhez? Miért nincs rendben, ami történt? Oda lehet adni másnak a frekvenciát, ha lejárt a koncesszió? Oda. Jó, ha verseny van a koncesszióért? Jó, ha mások is kapnak lehetőséget országos frekvencia megszerzésére? Jó. A jelenlegi döntésben azonban a verseny tisztaságának még a látszata is hiányzott. Voltak régen is különböző háttérmutyik, amelyek az eddigi két nagy rádiónak kedveztek? Voltak. Azok sem voltak rendben.
A történet végtelenül egyszerű. A Fidesz-közeli médiabirodalomnak szüksége volt egy országos kereskedelmi rádióra, ahol az aktuális slágerek mellett gondolom egy kis skinhead nemzeti rock is szól majd, szigorúan a "szalonképesebb" fajtából. Ja, és persze a bulvárhírek folyamát meg-megaksztja majd egy-két polgári hír is, nomeg Rákay Philipnek is kell valami országos médium, úgyis egy zenetévén kezdte pályafutását. A szocik pedig ebbe belementek, cserébe a másik rádiót meg ők választották ki, és nyilván jobbnak láttak egy új szereplőt, mert nyilván hálásabb lesz, mint ha az egyik jelenlegi szereplőnek kedveznének - okoskodhattak.
A kétpárti Magyarország működésben. A Fidesz és az MSZP már a látszatra sem ad. Nyilvánvalóan pártkötődésű, teljesen valószerűtlen koncessziós díjat felajánló (a reklám bevétel felét!) vállalkozásokat kíván "új üzleti modellként" eladni. Kéz, kezet mos, egyet nekem, egyet neked, uram, bátyám, A Noszty fiú esete Tóth Marival élő, egyenes adásban. Csak emlékeztetőül, 2009-et írunk.
A jelenlegi szabályok természetesen ezt a működést intézményesítik, vagyis a mutyit, a korrupciót, az egyet nekem-egyet neked évezredes társadalomszervezési elvét. Először is, nyilván ki lehetne osztani sokkal több országos frekvenciát is, ahogy azt más hasonló nagyságú országunkban, több szomszédunknál is teszik. Másodszor, nyilván lehetne olyan megoldást találni a frekvenciák kiosztására, amely a tisztességes versenyt garantálná. Nyilván létezhet olyan kereskedelmi rádiós piac, ami kereskedelmi alapon is működik, annak minden következményével együtt.
A SZEMA egyik legfontosabb célkitűzése, hogy az országot megfojtó uram-bátyám világot végre a jogállamiság és a tiszta verseny váltsa fel. Egy olyan Magyarországot akarunk, ahol ez a beteg logika érthetetlen, ahol egy ilyen történet elképzelhetetlen.