A Szabad Emberek Magyarországért hétfőn az alábbi levelet juttatta el a sajtónak és Bajnai Gordon miniszterelnöknek, a sajóbábonyi eseményekkel kapcsolatban.
A levélhez még annyit tennék hozzá, hogy én személy szerint nem értem, hogy a rendőrség milyen cigányvajdával egyeztet, mert tudtommal nincs ilyen közjogi méltóság, hivatalos személy, választott tisztségviselő ebben az országban, de ez a legkevesebb, amin az ember manapság fennakad. Ím, a levél:
Nyílt levél Bajnai Gordonnak, a Magyar Köztársaság kormányfőjének
Miniszterelnök úr!
A szélsőjobboldali Jobbik elérte célját, vasárnap félkatonai alakulatával, a Gárdával sikerült verekedést kiprovokálnia a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Sajóbábonyban. A Gárda gazdáinak egyértelmű a célja: provokáció, megfélemlítés, a cigányság és a többség közötti feszült, bizalmatlan viszony folyamatos élezése, a megoldások ellehetetlenítése. A Szabad Emberek Magyarországért tagjai számára ez világos, és világos volt eddig is.
Azt ellenben nem értjük, hogyan történhet ez meg? Hogyan jutottunk idáig? Hogyan folytathatja tevékenységét a mai napig minden következmény nélkül egy jogerősen feloszlatott, alkotmányellenes célokat megfogalmazó, emberek megfélemlítésére létrehozott félkatonai alakulat? Hogyan lehetséges az, hogy a magyar állam képtelen érvényt szerezni a törvényeknek, bírósági döntéseknek? Ezt nem értjük, és nem is vagyunk hajlandók megérteni.
Tisztelt Bajnai Gordon!
A rendőrség, ahány település, ahány esemény, annyiféleképpen értelmezi a feloszlatott félkatonai szervezet elleni fellépést. A rendőrség zavaradottságáért végső soron a kormány, így mint kormányfő, Ön személyesen viseli a felelősséget. A Magyar Köztársaság kormányának helyre kell állítania a törvényes rendet az országban! Cselekedjenek végre.
A Szabad Emberek Magyarországért elnöksége,
Derdák Tibor
Kovács Tímea
Orsós János
Pintér Gábor Péter
Ráduly Emil
Dr. Sértő-Radics István
Ungár Klára